Találkozott velem…

Párizsban tegnap beszökött az Ősz,
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kezdtem olvasni iskolánk Forrásközpontjának az ablakára írt verset, „Vers mindenkinek” hangulatom született…
Igen, beszökött az ősz, az Őszi bazár, egy jeles nap után, október 24.-én, vasárnap, a pénteki, Mihály időszakot lezáró mérlegelés hetében.
Egy gondolat: Mit üzen számunkra a mérleg állása? A majdnem egyensúlyba került mérleg? Azt, ami az énekben is megszólal: „Erősítsd a jót a földben!”
Az Őszi bazár megvalósult, szerveződött előtte sok-sok alkalommal, ahol a szülők egyeztettek, véleményt ütköztettek, beláttak és közös döntést hoztak. Megszólítottak Mindenkit, hogy ez a találkozás, közösségi együttlét, gazdag és tartalmas legyen.
Miről is szól a bazár és a majális? Családok egy közös rendezvényen találkoznak egymással, minőségi portékákat látnak, vásárolnak, finom étel-ital elfogyasztása mellett, és élő zenei bemutató, esetleg színházi darab élményével lesznek gazdagabbak. A portékák eladásából egy bizonyos rész/pénzösszeg a Szülői Segélyalap kasszáját gyarapítja, melyből szociális alapon kérhetnek a családok támogatást.
Nézzük mi történt? Mivel az Őszi bazár a mindenkori 6. osztály szülői körének a feladata, természetes, hogy az osztály és tanítójuk is csatlakozik a rendezvényhez.
A bazár zenei megnyitóját Gergő bácsi tanította be a gyerekeknek. A „Római bazár” című darab az egyéni hangszerek sokszínű hangzásával szép hangulatot, figyelmet teremtett.

Megnyitó után a termékek szépsége egy-egy osztályteremben igazi kézműves forgatagot varázsolt iskolánkba. Bögrék, kancsók, kosarak, párnák, üvegek, ékszerek, fel sem lehet sorolni az összeset. Csodás alkotások voltak!

Természetesen kézműveskedni is lehetett, agyagozni, selymet festeni, mézeskalácsot, csuhéjbabát és természeti díszeket készíteni.

A „hosszú órák” alatt szendvicsek, francia sütemények, no és a sajtos lángosok szép számmal csillapították az éhséget.

A „hamis forraltbor” sokak kedvence lett a forrócsokival együtt. Kóstolhattunk, vásárolhattunk finom mézeket, növényi csírákat és házilag készült sajtokat is.
A kemencében sütött pizza sikere és az őszi időszak sütőtök illata az udvarra csalogatott bennünket. Az ebédlő büféje finom ételeket kínáló, sokat látogatott, szeretett hely lett.
A párizsi kávézó francia sanzonokkal nyitotta meg az ajtaját, párizsi kisasszonyok és fiatalurak szolgálták ki a vendégeket, francia köszöntéssel.

A Porond elnevezésű teremben lelkes szülők gitároztak, énekeltek. Zsombi (7. o. tanuló) bűvészkedése telt házas volt. Gergő bácsi szaxofon együttese sok gyerek érdeklődését felkeltette a hangszer megismerésére. A mai, modern zenét játszó együttest lelkesen fogadták a hallgatók, ritmusra jártak a lábak. Az erőt és ügyességet próbábára tevő jelenlét megállás nélkül hömpölygött a tornaremben.

Várakozással tekintettek szülők és vendégek a 6. osztály Csodaszarvas színdarabjára. Reméljük, hazánk történelmének egy kis gyöngyszemére és a szívből megszólaló táltos dalokra sokáig emlékezni fog mindenki.


A hangulat örömteli és nyugodt volt. Szép találkozások születtek, a tekintetekben, az élményekben, a szívekben-lelkekben, és szavak által a beszélgetésekben.
A 12. osztály teaháza, a varázslatos hangulat sok-sok vendéget csalogatott be termükbe.
A bazár bezárását fiatalokból álló muzsikusok táncháza koronázta meg, Borcsa (egykori diákunk) lelkes vezetésével.

A megfáradt táncosokkal együtt énekeltük elköszönő dalunkat:
Adjon Isten jó éjszakát!
Küldje hozzánk szent angyalát,
Bátorítsa szívünk álmát,
Adjon Isten jó éjszakát!
Úgy érzem, hogy a képzeletbeli Mihály mérlegbe, mely a földön a jót erősíti, örömmel és tevékenyen tettük bele közösen a jót.
Köszönet Mindenkinek! Mert jó volt, hogy…
„Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.”
(Ady Endre)
Budapest, 2021. október
Rita néni/osztálytanító 6.o.