Kézművesség

„Egészen jó volna például, ha apránként meg tudnánk teremteni annak a lehetőségét, hogy a puszta absztrakt művészi dolgoktól, amiket az ember a szépségben lelt gyönyöréből hoz létre, áttérjünk a konkrét művészi dolgokhoz, a kézművességhez, hiszen igencsak nagy szüksége van manapság az emberiségnek arra, hogy beillesszünk egy valódi kézműves, kézműipari elemet az általános kulturális létbe. A XIX. század folyamán, ugye, ténylegesen odáig vittük a dolgokat, hogy a bútorainkat a szemnek készítjük, vagyis egy széket a szemnek készítünk el, miközben azt a jelleget kellene magában hordoznia, hogy érezzük a széket, miközben rajta ülünk.”

/Rudolf Steiner: A nevelés művészete. Metodika-didaktika/

A kézműves mesterségek eredete az ókorig – ha nem az őskorig – nyúlik vissza. Mindig jelen volt az emberek életében, akkor is, ha az ipari forradalom, a gépesítés és a gyáripar megjelenése idejében úgy tűnhetett, nem lesz rá szükség. Ma – talán már kijelenthetjük – a kézművesség reneszánszát éljük.

Óriási szociális-nevelő hatása van a kézi tevékenységből származó, mások számára hasznos tárgyak készítésének! Alapvetően motivál, ha olyasmit készítenek, ami használható. Ilyenkor sosem kell magyarázni a munka „értelmét”, nem kell fegyelmezni, hogy dolgozzon, hiszen ő maga látja, hogy hasznos, amit tesz. Annak, hogy más ember használhatja az általa elkészített tárgyat, szociális nevelő hatása van, hiszen más ember számára válik hasznossá. Tulajdonképpen másokért tesz ezzel a fiatal. És nem kell beszélni ezekről a dolgokról: maga a tevékenység és az elkészített tárgy, ami motiválja őket!

A Waldorf pedagógia a fejtől a szíven keresztül a kézig ható nevelési koncepcióját a kézművesség, és a kézzel készült tárgyak iránti igényesség és megbecsülés teljes egészében áthatja. Az oktatásban szorosan jelen vannak a különböző kézműves mesterségek, idejüket és sorrendjüket pedig mindig a gyermekek életkori sajátosságai határozzák meg.

A munka alapját minden életkorban a fent és a lent, a könnyű és a súlyos, a világos és a sötét formáló minőségei alkotják. Az anyagokat először az állatvilágból, majd a növények világából, és legutoljára az ásványok világából vesszük.

 Kézművestábor

Iskolánkban az első kézműves tábor 2003 nyarán, a Börzsönyben, a Rablótanyán volt. Princz Ildikó, egy lelkes osztálytanító elszánt munkával, jó néhány gyerekkel, bátran és örömmel végezte az úttörőmunkát.

„Sokszor nekiültem, hogy írjak a kézműves táborról, de aztán sehogy sem találtam a megfelelő szavakat. Át akartam adni, hogy ez egy jó hely, jó tábor, jó tapasztalat, csak aztán sehogy sem sikerült. Rájöttem, hogy mi volt a gond: mindig a nagy szavakat kerestem, az ünnepélyes, komoly mondatokat, de sehogy sem illett a témához, mert ez a tábor egyáltalán nem erről szól.”  (Rédei Viki)

Az akkori táborlakók azóta felnőttek. Leérettségiztek, szakmát tanultak, diplomát szereztek, tevékenyen élnek és dolgoznak, mind a helyükre kerültek.

Azóta minden évben van tábor, ami már hagyománnyá vált, de az eltelt évek alatt mindig változott valami a táboréletben. Újabb, és újabb ismeretek elsajátítására lett lehetőség. A különböző szálláshelyekből kifolyólag szinte bejártuk az egész országot. A mindig más és más, nomád körülmények újabb és újabb megoldandó feladatokat tartogattak számunkra.

A gyerekek segítségével, és lelkesedésével eddig minden gondot megoldottunk!

Évek óta azt érezzük a táborlakókkal: Az idei tábor volt a legjobb, amit már nem lehet fokozni! De a friss élmény, a következő tábor jelen élő, alkotó minősége ezt mindig felülírja.